Magánbeszélgetés Tonk Emillel, a világ egyik legjobb trénerével

„ Ma valami csodálatos dolog fog velem történni.”- mondhatom, lassan az ötödik hónap telik el úgy, hogy minden reggelemet e mondat, többszöri felmondásával kezdem. Talán megfordulhat most a fejedben, hogy ostoba vagyok, és Te ebben nem hiszel.  Semmi gond, hisz nem vagyok hittérítő, de azért engedd meg, hogy kérjek tőled valamit. Ha legközelebb autót vezetetsz, és valami szabálytalanságot követsz el, megállít a rendőr, mondd azt neki, hogy Te a törvényekben nem hiszel. A rendőr, tenni fog neked egy kellemes megjegyzést, majd tapintatosan közöl veled egy szép összeget, hogy hiszel vagy nem hiszel a törvényekben, fizesd meg, mert hibáztál. Vagy talán az ember alkotta törvényekben hiszel, és a természeti törvényekben nem? Szerinted, az ember felül tudja írni a természetet? A siker elvei, mind-mind a természeti törvényeken alapszanak. Ezeket a törvényeket vagy elhiszi valaki, vagy nem. Így vagy úgy, az ember megfizeti, és a legrosszabb, hogy szankcióként itt nem pénzt kell megfizetned, vagy esetleg börtönbe menned, sokkal nagyobb dolgot fog követelni tőled az élet, ha a természeti törvényeket nem veszed tudomásul. Elfogja venni az álmaidat, sosem fogsz azzá válni, aki akarsz lenni. Nem engedi, hogy egy boldog, és kiegyensúlyozott ember légy. Nem engedi, hogy beteljesíthesd küldetésedet, amiért a földre születtél. Nem engedi, hogy az légy, aki lenni szeretnél.

Nem volt sok idő mostanság, hogy összegezem mi mindent történt velem az elmúlt pár hónapban, mióta megtapasztaltam a siker valódi ízét. Ezen gondolkodás elsajáítítása előtt, egy sikertelen, ámbár álmokkal rendelkező fiatal fiú voltam, aki tudta, hogy hivatott valamire, de hogy mire, azt már nem tudta. Vártam a lehetőséget, a „szerencsét”, hogy jöjjön valami az életembe, ami bőséget, sikert, és boldog, teljes életet hoz mindennapi létembe. Megkaptam.

Miközben haladtam Budapest felé, a házak mögül, a nap első sugarai jelentek meg, melyek idillikus légkört teremtettek. Itt vagyok, és elérkezett egy olyan nap, mikor egy ikonikus alakkal találkozhattam, aki olyan sikerkönyvek írója, mint például az Üzleti Patika könyvsorozat, aminek hasznosságáról ódákat zengnek. A világ 20 legjobb trénere közt van nyilvántartva, és egy üzleti akadémia létrehozója, a Magyar Marketing Szövetség egyik alapítója, mellette ügyvezető alelölnöke. Ő nem más, mint Tonk Emil. Ekkor elgondolkodtam, hogy kaptam e valaha ettől nagyobb megtiszteltetést. 20 évesen, zöldfülűként, Tonk Emillel, egy finom kávé társaságában, magánbeszélgetést folytathattam. A legmerészebb álmomban sem mertem gondolni, hogy ilyen magas presztízsű személlyel fogok eszmét cserélni.

Miről beszéltünk? 

Tonk Emil, amikor piros sáljában, és elegáns szürke öltönyében megjelent, olyan légkört hozott magával, amit még a csodálatos, és oly kifejező magyar nyelvvel sem tudok jellemezni. 

A rövid bemutatkozás után, Tonk Úrral, elkezdtünk beszélgetni arról, hogy mennyire fontosak a könyvek olvasása, és a fő hangsúly az Y generációra szegeződött.  Feltett nekem egy kérdést.

- Attila, látszik rajtam hogy 1000 éves vagyok?
- Egyáltalán nem – mondtam viccesen.
- Látod Attila, épp erre valóak a könyvek.  Amikor valaki a siker témakörében ír, gyakran 40 vagy 50 éves tapasztalat után írja a könyvet.  Emberöltőnyi évek leírásai, konzekvenciái, egy könyvben. Minek mennénk mi is végig egy olyan úton, ami nem járható? Elérhetjük, hogy tudást gyűjtsünk magukba, a könyvek által lerövidíthetjük az utat. Hát nem nagyszerű?

„Az olvasás az egyetlen rizikómentes tapasztalatszerzés és a legjobb időtakarékosság!”

Teljesen egyetértettem Emillel, és nem is tudtam ennél okosabb gondolatot hozzátenni a dolgokhoz. Emil mesélte, hogy a minap egy teherautó mögött utazott, aminek egy óvszer reklám volt a hátulján. Szlogenként a következő állt rajta: „Nélkülem, sose menj el!” Nagyon szellemes, és kiváló szlogen. Valahogy a könyvekkel is így kéne lennünk. Nem szabadna anélkül az életünket elkezdeni, hogy nem olvastunk ilyen könyveket. Erről most Frank Bettger jut eszembe, aki kisgyermekkorában mindig azt nézte, hogy a lámpás meggyújtja az utakon sorra a lámpákat. Botorkál a sötétben, és világossá teszi másoknak az utat. Igen, valahogy a könyvek is így működnek. Ki van világítva a utunk, miért mennénk egy másik pályán?

Emillel szót ejtettünk, a továbbképzések fontosságáról is.  Emil itt is nagy okosságot mondott. „Akinek a tudás megszerzése drága, vajon számolt-e a tudatlansággal járó költségekkel?” Ezzel egyetemben, felkerült az Y generáció is. Meséltem Emilnek, hogy én a felsőoktatásban kilátástalannak látom a jövőmet, és egyszerűen elképzelhetetlennek tartom azt, hogy én ebből  az anyagi függetlenséget előteremtsem. Emil teljesen megértette, hogy mire gondoltam. Azonos véleményen voltunk abban, miszerint a mai fiatalokat nem is pályakezdőnek kellene hívni, hanem inkább elkezdőnek. Hisz, az iskolák elvégezte után az életet kezdik, nulla tapasztalattal, és teli kudarcélményekkel. A kudarcok, félelmet fognak kiváltani, majd egy egész életre megbélyegezett helytelen attitűdöt ad az embernek, amit komfortzónának hívunk. Megelégedés. Megelégedés azzal, hogy nem jut pénz a nyaralásokra, megelégedés azzal, hogy másoknak a zsebébe pénzt teszünk, és megelégedés a tudással.

Emil, többek között a tudás felhasznosításáról is beszélt. Azt mondta, hogy az a tudás, amit nem osztunk meg másokkal, semmit sem ér. Az a tudás, nulla. Ha megosztjuk, akkor mi mivel leszünk kevesebbek?  Semmivel sem. Osszuk hát meg.

" Az okos ember a saját tapasztalataiból, hibáiból tanul, a másokéból karriert csinál."

A beszélgetés legfőbb témájáról egyelőre semmit sem mondhatok. Annyit azért elárulhatok, hogy Tonk Emil támogatását megnyertem egy olyan ügyben, ami hatalmas segítséggel lesz mindenkinek. Magyarországon jelenleg, ilyen lehetőség NINCS!  Az idézet.hu csapatával, jelenleg is azon munkálkodunk, hogy olyan szisztematikus rendszert dolgozzunk ki minden sikerre vágyó embernek, amihez fogható a piacon nincs. Tonk Emil támogat engem Gedei Attilát, és támogatja az idézet.hu küldetését.

Nagyon sok sikert kívánok mindenkinek, legalább annyit, mint magamnak kívánok!

A. István