Remény, hit, elengedés

Engedd hát el, mert már nincs szükséged rá! Hogy hogyan? Elmondom!

Vajon az idő mindent megold?

Valóban igaz lenne ez az állítás? Egy múltban ért sérelem, egy fájó szakítás, egy párkapcsolat elengedése. Megoldja az idő? Ha megoldja, hogyan oldja meg? Ebben a posztban, ezeknek a kérdéseknek jártam utána.

Biztos vagyok benne, hogy te is hallottad már a kijelentést melyet sokszor tételes igazságként emlegetnek. „Az idő mindent megold.” Csak várni kell. A gyásznak, egy szerelem elmúlásának, egy krízis helyzetnek van egy lefolyási időszaka, és hagyjuk csak hagy oldja meg Dr. Idő.

Hogyan oldja meg az idő a problémákat? Személy szerint én patologikus viselkedési formának tartom azt, ha hátra tett kézzel várjuk, hogy az idő mindent megoldjon. Az idő csupán csak azért rendelkezik gyógyító energiával, mert közben új környezeti impulzusok érnek, amik dekódolják illetve felülírják a régebbi kellemetlen rossz érzéseket. Erre valóban jó az idő. Újabb lehetőségek, emberek, sikerek jönnek az életünkbe, emiatt azt mondjuk, hogy „már nem érzem magam rosszul miatta”.

Azonban vigyázzunk, az idő megoldja a problémákat effektus egy automatikus halogató eszköz. "Nem érzem magam jól ma", ezek szerint még mindig nem jöttek el azok a várt hatások, amik átbillentetnének a holtponton, hogy jól érezzem magam. Ahhoz, hogy jól érzed magad, kiegyensúlyozott legyél és boldog, nem kell se pénz, se idő, csak egy ébresztő gondolat, ami  a pillanat alatti gondolatok akkumulációi, egy felismerés, hogy én ezt nem akarom, nem akarok ilyen lenni.  Általában azzal emlékeztetjük magunkat a múltra, hogy boncolgatjuk, ki volt mi volt a hibás, hogyan lehetett volna rajta javítani.

Müller Péter hasonlataival élve ez a kígyó én megtestesítése önmagunktól,önmagunk felé. A belső boldog énünk, a bohóc, a bölcs bohóc azonban tudja, hogy a boldogság, és a jó kedv bennünk van, legbelül.  Ez a kígyó én terméketlen vitái, ami nem engedik, hogy a múltat elengedjük,  a belső bohóc viszont tudja, hogy a múlt elengedése csupán egy pillanat műve, és nem szükséges hozzá idő.  Ez mind belátás kérdése csak.

Miért nem engeded el?

Miért nem engeded el? Mi oka van annak, hogy ragaszkodsz ehhez a rossz érzéshez? Fáj, hogy elveszítetted? Meg akarsz halni, és úgy érzed, hogy már nem bírod tovább? Mit siratsz valójában? Magad, a szerelmi kapcsolatot, vagy a személyt? Csak magad siratod, mert ha önzetlen kiforrott személyiséged van, akkor elengeded, és tiszteletben tartod a döntését.  Ez csak a komfort zónádnak volt jó, egy támasz volt neked a párod és nem a szerelmed. Magad siratod, mert neked rossz. Önző egy természete van az embernek, és ezt az egoista stílust kell levetkőzni egy szakítás pillanatában. Tiszteletben tartani más döntését, és menni tovább. Fáj, mert mérhetetlenül tud fájni, nagyon jól tudom. Ebben az esetben a hit, ami segíthet. Mindenki és minden csak addig marad  az életedben ameddig valamit tanít neked, amikor nem tanít már semmit, és nincs jótékony, segítőkész hatása az életedre, akkor eltávozik, elmegy. Hinned kell benne, hogy oka volt az elvesztésének, akármilyen módon vagy eszközzel is vesztetted el, oka volt neki. Fáj, de hinned kell benne, – ha annyira hihetetlen akkor is – hogy nem hiába vesztetted el. Neked lesz egy jobb, és neki is lesz egy jobb.

”Mert amitől remegve remegtem, az jöve reám, és amitől rettegtem, az esék rajtam.”

Rettegsz, félsz, hogy elveszíted, vagy hogy elvesztetted és nem tudok elfelejteni. A fullasztó válság élhetetlen életkondíciókat varázsol köréd, és az elméd mindig azt nézi mind nincs, ahelyett, hogy mid van.  Csak arra koncentrálsz, hogy elvesztettél valakit vagy valamit, de azt már nem veszed számba, hogy mit adott neked, mid lett általa, mit nyertél vele. 

A remény pedig egy megölhetetlen gyermekként benned él mint aki a karácsonyi ajándékok kibontását várja, hogy visszakapja az elveszített személyt. Azt, aki már halott, ami már nincs többé, legalábbis nem olyan formában mint ahogy eddig volt. Halottat akarsz visszakapni? Mégis mit akarsz vele csinálni? Az egoista természetünk birtokolni kíván, holott sosem birtokolhatunk senkit sem. Engedd hát el, mert már nincs rá szükséged.  Ez nem egy lukratív viselkedési forma. Az idő mindent megold alapon élni, kényelmes, de nem sikeres.

Engedd hát el. Pillanatnyi döntés kérdése csak az egész, és belátás, hogy már nincs rá szükséged, és fáj, fájjon is, de hittel menj előre, a hit még a reménynél is nagyobb erő.

Ha tetszett a poszt, kérlek oszd meg.

 

 

A. István

Töltsd le ingyenes és reklámmentes alkalmazásunkat!

Az alkalmazással lehetőséged van idézetes kép készítésére, idézetértesítőt kérhetsz és a blogot is olvashatod.

Ha tetszett!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülhess újdonságainkról!

További bejegyzések

Impresszum | ASZF © 2018. - Minden jog fenntartva. - idézet.hu

Feki Webstudio