Tudod, én rájöttem, hogy a kertészeket kemény fából faragták. Az igazán jó kertészek nyolcvanéves korukra érnek be. Ha egy erős, izmos, harmincöt év körüli fiatalemberbe botlasz, aki állítólag mindig kertész akart lenni, majdnem biztos, hogy egy cseppet sem alkalmas a feladatra. Csak arra hajlandó, hogy összesepergesse az avart, és ha valami komolyabb feladattal, munkával bíznád meg, azonnal kész a kifogás, hogy annak még nem jött el a szezonja. S mivel az ember, én legalábbis így vagyok vele, soha nem tudja biztosan, minek mikor van a szezonja, biztos, hogy ezek az állítólagos kertészek járnak jól.
(Agatha Christie - A sors kapuja)
