Amíg az ember szerelmes, minden jó és minden szép, amit a másik csinál. Addig nem veszi észre a hibáit, fogyatékosságait. (...) Mikor aztán a szerelem lanyhul, kezdi a dolgokat észrevenni. Hogy sok minden nincs jól. Sok minden nincs úgy, ahogy kellene. Az ember először küzd ez ellen az érzés ellen, ha nem is meggyőződésből, legalábbis azért, hogy önmagát igazolja. Azután erősítgeti magában, hogy ő sem tökéletes, hogy neki is ezer fogyatékossága, hibája van. Néha el is alszik az ügy, de rendszerint felébred újra. Még erősebben. (...) És mert a szerelem közben még jobban hűl, sőt egészen el is múlik, az elégedetlenséghez jön a fontolgatás is. Majd annak a keserű ténynek a megállapítása, hogy... nem volt érdemes.
(Bozzay Margit - A lecke vége)
