A fájdalom a múlt és a jelen szépségére emlékeztetett. Arra, amim van, és a szeretetre, amit elvesztettem. A szeretetre, amit adtam. És a szeretetre, amit elhagytam. Minél jobban fájt, minél jobban sajgott, annál édesebbek voltak az emlékek. Így bár szenvedtem a fájdalomtól, mégis együtt éltem vele.
(Charles Martin - Ahol a folyó véget ér)
