A seb el van mérgesedve, melyet hazulról hoztam. A szív kitépetett termő földéből, de gyökerei bennszakadtak. Nappal gondolataim viszik lelkemet haza, éjjel álmaim. Nem élünk, csak hervadunk e földbe átültetve. Felfogadtuk, hogy feledni fogunk mindent s azon vesszük észre magunkat, hogy megloptuk lelkünket, hírlapokban csak azt olvassuk, a mi hazánkról beszél, ajkainkra önkénytelen jönnek a Kárpátok alatti melódiák, és azután úgy nyomja valami a szívet, mint a ki nem sírhatott könny. Nincs betegség a miénkhez hasonló. Nem gyógyulunk.
(Jókai Mór - Árnyképek)
