Valami olyan van köztük, ami ritka, szép, igazi, szerelem. Olyan, amire sokan vágynak, és annál is többen félnek elhinni, hogy létezik. Pedig ott van ám, dobog a szíve is, csak valahogy mégsem merik megfogni a kezét és el nem engedni. Valahogy időről időre látjuk, talán elkapjuk a kezét, hagyjuk, hogy magával vigyen, de nem hiszünk a mosolyának. (...) Csak akkor maradhat, ha hiszel benne, ha bízol abban, hogy jó helyre visz. De sokan még mindig ott tartunk, hogy nem hiszünk az igaz érzésekben. Azokban, amik léteznek, és rémisztően igaziak. Igen, rémisztőek, mert ritkán látunk ilyet, és felfoghatatlan, hogy bizony megérdemeljük - pedig igen. Csak az jöhet, ami a miénk. Amire megértünk. Ám azt már te döntöd el, hogy mit mersz befogadni. Hogy miről mered elhinni, hogy a tiéd.
(Oravecz Nóra - a szerző Facebook oldala - 2013. szeptember 10.)