A szerelem, ha elmúlt, mindig szomorú. Nagylelkűséget ritkán tanúsít. Aki szakít, furdalja a lelke. Akit elhagytak, sebeit nyaldossa. A kudarc tán jobban fáj, mint az elválás maga. Ám végül mindenki azzá lesz, aki mindig is volt. És néha megmarad egy dal, egy papírlap két szívvel, mint gyöngéd emléke egy nyári napnak.
(Nicolas Barreau - A nő mosolya)