Most már nem félt; a félelem olyan gyorsan párolgott el, ahogy a lidérces álmát felejti el az ember, holott az imént még dideregve és fogvacogva riadt fel - de aztán végigtapogatja magát és körülnéz a szobájában, megbizonyosodik róla, hogy az egészet csak álmodta, és az emlék máris fakulni kezd. Mire felkel, a felét már el is felejtette; mire kibújik a zuhany alól és megtörülközik, a háromnegyede is elillant; reggeli utánra pedig már foszlánya sem marad. Eltűnt mindenestül... a legközelebbi alkalomig, amikor az újabb lidércnyomás szorításában minden régebbi félelem feltámad.
(Stephen King - Az)
