Nézed a vizet. Az eget. A felhőket. A naplementét. A végtelent. A mindent. Újra. Mint már annyiszor. Lenyűgöz, elvarázsol, magával repít. Nézed, nézed, nézed. És most... most megpillantasz valamit. (...) Kirajzolódik egy arc, egy álomarc. Õ. És te csak állsz, és nem találod a szavakat ebben a csodálatos egységben. Csak gyenge kifejezéseket: gyönyörű, bámulatos, lenyűgöző. Az egyetlen arc. Amiben te már nem csak az álomarcot látod. Hanem az álomszívet is.
(Csitáry-Hock Tamás - Lélekkönyv)
