A zseblámpámból kifogyott az elem. Most is emlékszem rá, milyen szaporán vert a szívem, ahogy lépkedtünk a fák között. Ott voltam a sötétben, kézen fogva a fiúval, akit szeretek. Tudtam, hogy elolvadok, ha hozzám ér. Ismeri ezt az érzést? Amikor öt percet sem bír ki nélküle? Amikor mindenről ő jut az eszébe? Amikor csinál valamit, és az első gondolata az, hogy: Õ vajon mit szólna hozzá? Õrült egy érzés. Csodálatos, de egyben fájdalmas is. Olyan félelmetesen sebezhető lesz tőle az ember.
(Harlan Coben - Az erdő)
