És egyszer csak megtörténik a csoda: ránézek a nőre, aki ott van mellettem és megfőzte a kávét, újságot olvas, a tekintete fáradt és kiábrándult, a nő, aki ott van és hallgat, mint mindig, aki rávett, hogy igen-t mondjak, amikor én nem-et akartam mondani, aki rákényszerített, hogy harcoljak azért, amiről - joggal - úgy vélte, hogy életem értelme, aki lemondott arról, hogy mellette legyek, mert engem jobban szeretett, mint saját magát, s aki útnak indított, hogy megkeressem az álmomat.
(Paulo Coelho - A Zahir)