Először csak egy apró csókocskát kaptam, ismerkedő, mondhatnám félszeg kis csókot. Aztán mélyet sóhajtott, a két kezébe fogta az arcom, és olyan szenvedéllyel vette birtokba az ajkamat, hogy azt hittem ott, menten belehalok a gyönyörűségbe. (...) Hosszan csókoltuk egymást, majd egy pillanatnyi szünet után újrakezdtük. Nem tudtam gondolkodni, csak az számított, hogy (...) ajka az enyémen van, az elmém csak ezzel az élménnyel volt tele.
(Kaposi Krisztina - Egyszer... és újra)