Mondta az Üdvöz légy!-et, átadta a lelkét az imának, s lelke közepében az aranyló csillám egyre jobban és jobban ragyogott. Összekapcsolódott a lelke a Mindenséggel. A megértéssel, hogy ő, akivel naponta megoszthatta életének történéseit, nincs többé. Nincs és mégis van. Valami belőle, ami örök, az itt van. Itt van most is – ott a szíve közepén. Megszállta egy olyan különös béke, aminek a legalján végre kinyílhatott a könnyek titkos zsákja.
(Gáspár Katalin - Lélekpillangó)
