A barátnők átölelték, s tartották őt. Nem szóltak egy szót sem, csak vele voltak. Érezték, fogták, megtartó ölelésükben ott volt a szeretet. Hagyták, hogy a könnyek útja kimossa, tisztává és újralényegültté varázsolja az elvesztés fájdalmán át a magányt. Az öröklét megértését. Elfogadták, hogy elhagyják ajkát a vádak. Elfogadták, hogy a fájdalmak kifejezésre jussanak, s végül lecsendesüljön lelkében a gyász, majd alábbhagyjon a zokogás.
(Gáspár Katalin - Lélekpillangó)
