Apró szavak, melyek összetörik, megcsonkítják a gondolatot, nem fejeznek ki semmit. (...) Nem, az ember nem tud elmondani semmit senkinek. A pillanat kényszere mindig elvéti célját. A szavak mellétalálnak, s távolról sem közelítik meg tárgyukat. Aztán feladja az ember, a gondolat elenyészik, s óvatosak leszünk, mint a legtöbb középkorú, sunyi, ráncos szemükkel, örökké aggodalmas tekintetükkel. Mert hogy tudnák szavakkal kifejezni az ilyen testi érzéseket? Meg ott azt az ürességet? (...) Az ember a testével érez, nem a lelkével.
(Virginia Woolf - A világítótorony)
