A világot mi sem zavarja meg jobban, mint az aránytalanság, amely a szellem sebessége és az anyag mérhetetlen lassúsága, esetlensége, tehetetlenségi ereje és nyomatéka között fennáll. Meg kell adni, ez az aránytalanság elégséges lenne hozzá, hogy megbocsátassa még azt is, ha a szellem mindennemű erőlködését megvonná a valóságtól, mert a legtöbb esetben réges-rég megutálta már azokat az erjesztő anyagokat, amelyek a valóság forradalmait létrehozzák. Igen, a holt szellem gyűlöletesebb az élő szellem előtt, mint teszem, holmi bazalt, amely legalább nem lép fel azzal az igénnyel, hogy ő szellem és élet. Az efféle bazalt régi valóságok maradványa, melyeket a szellem oly messze hagyott maga mögött, hogy már egyáltalán nem hajlandó a valóság fogalmát velük összekapcsolni... mondom, az efféle bazalt tehetetlenül megmarad, és otromba, holt fennállásával sajnálatos módon megóvja az ízetlent attól, hogy tudatára ébredjen önnön ízetlenségének.
(Thomas Mann - A varázshegy)
