A hűvös, ködös reggel sok régi emléket hagyott felszínre törni. (...) A part kavicsos volt és apró sárga virágok díszítették. A sziget oldalát hatalmas kőtömbök védték az olykor háborgó, viharos óceán haragjától. A víz felszínén fehér csipkeként fodrozódott az ezernyi, tajtékzó hullám. Az óceán a végtelen messzeségben szinte összefolyni látszott a sűrű, szürke ködtömeggel. Sirályok hada vitorlázott a viharos szélben vagy épp hallatta hangját a víztől fénylő kőtömbök valamelyikén. A látvány magáért beszélt. Minden megszűnt létezni, minden rossz, amely valaha történt. A tajtékzó hullámár lassan tovasodorta őket.
(Gönczi Erika - Les Chocolats)
