Életem mélyén az igazi életem lapul,
villámlás-ajtórésben igazi alakom oson,
és mégis rettegve várom, hogy szembetalálkozom
egyszer végre s véglegesen magammal,
mint egy furcsa, nagy szállodai tükörben,
s elmozdul a lépcső, a lámpát tartó angyal,
s hullok kifosztva, megfelezve és kettétörten.
(Csukás István - Az üres papír elégiája c. vers)
