Úgy gondoltam: bizonyára mindenkivel előfordul, legalább egyszer naponta, hogy úgy érzi, élete a szorongásnak valami kimondhatatlan és képtelen pontjába szűkül be. Csak hát ennek tudata rájuk sem tesz semmi látható hatást. Utána elmennek otthonról, mint jómagam, járnak-kelnek, és játsszák őszintén őszintétlen szerepüket. Ez a gondolat csak megerősített abban a meggyőződésben, hogy az emberek, kivétel nélkül, méltóak a szánalomra, ha másért nem, már csak azért is, mert élnek.
(Alberto Moravia - A római lány)
