A lány imádta ezt az eleinte-állapotot, a randevúzgatást, a mélységes szempillantásokat, amikor elmesélik egymásnak a gyerekkorukat, sokat járnak moziba és színházba. Imádta a hatalmas sétákat, az első csókokat, az első közös ébredést. Aztán mindig kicsit unatkozni kezdett. Már nem volt olyan fontos, hogy megmutassa a régi babáit, a tablóképeit, sem az, hogy elmesélje, mi történt aznap a munkahelyén. Egy ponton túl észrevette, hogy a randevúzgatással járó összes mindenfélét éppúgy unja, mint a munkáját, hiszen éppen ugyanazokat a sablonokat játssza újra meg újra.
(Karafiáth Orsolya - A házikedvenc)
