Hogy bánik ezzel a szóval! - töprengett Ravic. - Minden meggondolás nélkül használja, mint egy üres tányért. Amivel éppen megtölti, azt nevezi szerelemnek. Pedig mi mindennel meg lehet tölteni! Volt abban már félelem a magánytól, egy másik izgató én, megnövekedett önbizalom, a fantázia csillogó tükörképei! De ki tudná, melyik az igazi?
(Erich Maria Remarque - A diadalív árnyékában)
